TANÁCSADÓINK:
Juhászné Magdi
Több mint 28 évig dolgoztam az egészségügyben.
Öt éve vezetem saját egészség és alakformáló szalonomat,országos vezető szaktanácsadója vagyok az Angol Fillzen LLP cégnek!
Az elmúlt években sok száz embert szabadítottunk meg súlyfeleslegétől, egészségügyi problémáitól, szépítettünk és fiatalítottuk meg!
|
Jancsik Péter
15 ÉVES ELKÖTELEZETTSÉG A TISZTA ÉLTETŐ VÍZÉRT!
A jó víz az alapja egy EGÉSZSÉGES életnek!
Testünk túlnyomó részt vízből áll, ebből adódóan nagy fontossággal bír, hogy a víz, amit nap mint nap magunkhoz veszünk, lehetőség szerint tiszta legyen, és olyan tulajdonságokkal rendelkezzen, mint a sejtünkben „ÉLŐ” víz.
A PI- víz szervezetünkre rendkívüli vitalizáló hatást gyakorol!
|
Dr. Miskó József
Holisztikus gyógyító munkássága alapelve, hogy nem tünetekkel, hanem okokkal foglalkozik, komplexen nézi a beteget. A test a lélek és a szellem rendben léte egyben befolyásolja egészségi állapotunkat. Gyakorlatilag minden betegség a nem megfelelő táplálkozásból ered, ezért fontos odafigyelnünk arra, hogy milyen táplálékot veszünk magunkhoz.
|
"Az edzőm ajánlotta a pi-vizet. 25 kilót már fogytam, de maradt még rajtam pár kiló felesleg, ami sehogy se akart lemenni. A pi-víz rendbe tette az anyagcserémet, és csak 3 kiló választ el az álomsúlytól."
Kiss Tamás - Budapest
"Nálunk az egész család csak ezt issza. Nem kell cipelni a vizet a boltból, mindig kéznél van a finom és egészséges víz. Csak ajánlani tudom a Maunawai-t."
Remete Ágnes - Budapest
"83 éves Édesanyám hosszú évek óta székrekedéses problémával küzd, több mindent kipróbáltunk, volt közötte természetes hatóanyagú és gyógyszertári készítmény is. Átmeneti segítséget jelentettek, de lényegesebb változás nem történt.
Egy ismerősöm ajánlására kipróbáltuk a Spoonz joghurtot remélve, hogy megoldást hoz.
Napi 1dl-t fogyasztott, kis szilva dzsemmel keverve gyümölcsjoghurtként.
Már az első 10 nap alatt nagy mennyiségű salakanyag távozott tőle, ezzel egyidejűleg rendeződött és napi rendszerességűvé vált a székletürítés.
Mellékhatásként még, az én 40 kg-os Édesanyámnál, (2 hónapos joghurt fogyasztás után) 2 kg súlygyarapodást is sikerült elérnünk.
Hálás vagyok ismerősömnek azért, hogy hozzájuttatott egy számunkra nagyon fontos információhoz, a Spoonz joghurthoz."
2014. Békéscsaba - Bné Seres Lenke
"Nagyon elégedett vagyok a Maunawai Pi-víztisztítómmal, olcsó a fenntartása, finom és egészséges vizet ad. Korábban kisfiamnak a horror árú babavizeket vettem, a Pi-vízzel sokkal olcsóbban jövünk ki!!! Minden kismamának ajánlom!"
Tóthné Szalay Bori - Budapest
"Szeretnénk megkoszolni a lehetőséget, amit kitartó és helyes informálásával segített hozza ahhoz, hogy megvásároljuk a MAUNAWAI Pi-víztisztító készüléket.
Elmondhatom több mint két hét után, hogy a család minden egyes tagjának a szokása gyökeresen megváltozott.
Szinte hihetetlen hogy az óta mindenki rászokott a víz fogyasztására, es megközelítőleg háromszor annyi folyadékot viszünk be a szervezetünkbe, mint azelőtt.
Furcsa hogy a gyerekek nem követelik az üdítőket. Azelőtt volt, hogy csak azt fogyasztottak egész nap, beleértve minket szülőket is."
Üdvözlettel a varga család. Timea, Robert, Sárika es ifj. Róbert.
Robert Varga - Szerbia
„55 éves koromban a mandulám eltályogosodott így meg kellett műteni. Közel 1 éve többféle dologra allergiás lettem (aromák, gyógynövények, por, szőrme, glutén) ezért ismét természetgyógyászhoz fordultam és a gyógytermékeket szedtem. Az állapotom javult panaszaim részben csökkentek, de az orr és garat nyálkahártya gyulladásom a glutén és élelmiszer allergiám nem múlt el. Emiatt gégészetre kellett mennem és gyomortükrözésre küldtek amit nem vállaltam.
Júniusba kezdtem el kipróbálni a joghurtot, először elutasítottam a laktóz érzékenységem miatt de amikor egy előadáson megtudtam hogy éppen ezekre a panaszaimra jók megvásároltam a csomagot.
3-4 hónap alatt az allergiám és a gégészeti panaszaim nagyrészt megszűntek mértékkel ehetek „ tiltott ételeket”, fehérlisztes készítményt, édességet, és tejterméket. A nyálkahártya gyulladásom és az allergiás problémám is kezd fokozatosan megszűni.
Az évek óta szedett legjobb Acidophilus terméket is teljesen elhagytam, mivel ez a joghurtban benne van, sőt a többi gyógyterméket is elhagytam. Elmondhatom, hogy olyan tökéletes szert találtam ami végre ezeken a problémákon segít. Ezzel a drága natúr termékeket is ki tudtam váltani mivel sokkal olcsóbb és hatékonyabb.”
2014. Békéscsaba - Kiss Magdolna
"Örülök, hogy a Maunawai mellett döntöttem. Péter mindig rendelkezésre áll, ha kérdésem van. Az alkatrész utánpótlás zökkenőmentes, a készülékkel eddig még nem volt probléma."
Németh Ágnes - Győr
„Igen! Ha már sokunknak nincs lehetősége arra, hogy azt a tejet igyuk, amelyet az a boci ad, amely ott legel, azon a legelőn, amelyet mi művelünk…akkor legalább annyit tegyünk meg, hogy olyan tejet vásároljunk, amelyik legalább már látott tehenet…És ettől már csak egy gondolattal áll arrébb az, hogy a tejtermékek közül azt válasszuk ki, amelyik valóban „TÁP-LÁL” !
...és ez legyen joghurt! – de közülük az, amelyik valóban tartalmazza azokat a hasznos, egészségünk megőrzéséhez/helyreállításához szükséges alkotórészeket, amelyek fontosak a számunkra!”
„Természetesen azonnal eldöntöttük: erre szükségünk van! És elkezdtük fogyasztani. Azért, mert egyébként is nagy joghurt-fogyasztó voltam, de ekkor már tudtam, azokat, amelyeket eddig, ezután miért NEM veszem meg többé….”
„…és nagyjából egy hónap múlva egy elképesztő felismerésem volt: nincsenek a szokásos reggeli hasmenések…és az ebéd utániak sem…és egyáltalán: tudok bármilyen levest enni, és folyadékot inni az ebéd után…és teljesen mindegy, milyen „stressz” ér, nem kell azonnal „kijelölnöm a területet” – mint az állatvilágban -, a mellékhelyiségben, hogy „biztonságban érezzem magam”!
„Aztán már tudatosan elkezdtem minderre figyelni.
„Ekkor felhívtam Miskó Józsefet…és elmondtam neki, hogy valami csoda történt! S bár nem is gondoltam, egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy ilyen „hatással” lesz rám a Spoonz bio-joghurt – sőt, talán még ha mondja valaki, akkor sem „hittem” volna el -, csupán valami igazán finomat és jót szerettem volna napi szinten enni, de mivel „szerettem volna és megengedtem” magamnak, hogy „meggyógyuljak”, s meghallottam a már régóta „kiabáló” szervezetem (lelkem) „hangját”. Az iritábilis bélszindrómának búcsút mondtam, egyetlen egyszer sem jött azóta elő! Bátran ehetek szilvát, bármennyit, és ihatok a tejre teát…”
„A legnagyobb ajándék az volt a családom életében – hogy utánunk 2 hónappal a párom velünk együtt élő édesanyja ugyanettől a problémától ugyanezen módon „megszabadult”…
Elek Ildikó - www.belsobolcsesseg.5mp.eu
"Már a második kancsó vízet fogyasztom !!!!! a szűrt vízet simán nyelem olyan selymes és itatja magát ! a frissen kiengedett csapvízet szabályosan kellemetlen volt nyelni is. Köszönöm, hogy lehetett egy ilyen csoda kancsóm :)"
Huszárné Kati - Balatonendréd
"Ezúton is szeretném kifejezni megelégedésemet a készülék által tisztított viz minőségével kapcsolatosan. A tisztított PI-vizzel főzök, az étel tartósabb, mint korábban a vezetékes vizzel készített volt.
Családom minden tagja fogyasztja 2010. októbere óta. Örülök, hogy megvásároltam, ajánlottam ismerőseimnek is."
Bojtos Csabáné - Budapest IV.ker.
"Édesanyám 72 éves, és egy hosszú betegség okán nagyon leromlott az állapota. Nem volt étvágya, rohamosan fogyott. Egy betegtársa ajánlotta a PI vizet. Mióta anyu ezt issza, visszatért az étvágya, idönként már a kertbe is kimegy kapálgatni úgy, mint régen."
Keményné Magdi - Békéscsaba
"A fiam lepett meg a Fillzen termékekkel. Eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Ízületi fájdalmaktól szenvedtem évtizedeken keresztül. Nem volt olyan nap és olyan éjszaka, amikor ne fájt volna valamim. Néhány nap fogyasztás után vettem észre, hogy végig tudom aludni az éjszakát és nem ébredek fel sajgó fájdalomra. Sokkal jobban érzem magam, mozgékonyabb lettem."
R. Béla- Cegléd
"Számomra nagyon fontos a külső. Saját igényem is, de munka pozícióm is megköveteli, hogy mindig a legjobb formám hozzam. 1 hónapos Fillzen termékek használata után bizton kijelenthetem, hogy eddig egyetlen kozmetikai (csoda)termék sem tudta azt adni amit ezek a termékek. Fiatalabbnak nézek ki, energikusabb vagyok, és több bókot kapok, mint valaha! Köszönöm!"
H. Krisztina - Győr
"Köszi, megszerettem a pi-izet! Örülök, hogy rászántam magam, jó érzés, hogy tettem valamit az egészségünkért. (A kávé egyébként tényleg sokkal finomabb pí-vízből:))"
Horváth Tamás - Monor
"Nincs olyan nap, amikor ne adnék hálát a Fillzen termékekért és Jolikáért, aki megismertette velem ezeket a csodás termékeket. A környezetem szerint sokkal jobban nézek ki, egyesek szerint 10 évet is letagadhatnék a koromból, és majd kicsattanok az energiától. 20 éve nem éreztem magam ilyen remekül!"
F. Istvánné - Bp.
"Több, mint 30 éve szenvedek pikkelysömörtől. Hol jobb, hol rosszabb az állapotom, de teljes javulás eddig egyetlen szertől sem volt. 3 hete fogyasztom a Fillzen Kollagén terméket (persze a másik kettőt is) és kb 7-10 nap után tartós javulást tapasztaltam. Folytatom és beszámolok további eredményről."
F. András - Nagykáta